A kWp jelentése és fontossága a napelemes rendszereknél

A kWp jelentése és fontossága a napelemes rendszereknél
2024.01.17.

Minden napelemes rendszer tervezése és telepítése azzal kezdődik, hogy a megrendelő és a telepítő cég közösen kikalkulálja, hogy mekkora teljesítményű rendszerre lesz szükség az eddigi áramfogyasztás alapján. A napelem teljesítményének mérésére egy új mértékegység született, ez pedig a kWp (azaz kilowatt peak). Az alábbiakban kiderül, honnan ered az a kifejezés, mit takar a peak, és miért több és más ez a mértékegység, mint a kW vagy a kWh.

A kWp jelentése

A peak egy angol szó, jelentése hegycsúcs, valaminek a hegye, tetőfoka, csúcspontja, sőt a baseball sapkák napellenzőjét is ezzel a szóval jelölik. A napelemek világában a tetőfok, csúcspont jelentés kerül előtérbe. A kWp tehát azt mutatja meg, hogy egy adott napelem a legideálisabb körülmények között mennyi áramot képes termelni. Az így kapott érték megmutatja a maximális teljesítményt, amit névlegesnek is neveznek.

Hogyan számoljuk ki a kWp értékét?

Amikor tehát ajánlatokat nézünk, vagy napelemes rendszer telepítését vállaló cégek honlapját, akkor rendre találkozni fogunk azzal, hogy a rendszer hány kWp-t képes termelni. Hogyan is kapjuk meg ezt a számot? Nem az átlag felhasználó számolja ki, hanem az adott napelem leírásánál fog szerepelni az érték. Úgy kapják ezt meg a gyártók, hogy a napelemet 1000 W/m2 fénynek teszik ki 25 fokos hőmérsékleten, és megnézik, hogy ilyen körülmények között mennyi a teljesítménye a napelemnek. Ez lesz a kWp.

Adódik a következő kérdés, miszerint 1 kWp hány kWh-t jelent? Erről általánosan az mondható el, hogy 1 kWp teljesítményű napelem esetén évi 1200 kWh-val számolhatunk. A középteljesítményűnek számító 10kW-os napelemes rendszerek évi 12 000 kWh-t tudnak termelni.

Ez mind nagyon jól hangzik, azt azonban érdemes tudni, hogy a fenti értékek az ideális körülmények között születtek, ami jellemzően a 20-25 fokos hőmérséklet és a zavartalan napsütés. Az év nagy részében nem ez a jellemző, hiszen sokszor jóval melegebb van, sőt a felhős, esős idő is csökkenti a teljesítményt.

Mi a különbség a kWp és a kWh között?

Ahogy a fentiekből is látható a kWp azt mutatja meg, hogy mennyi az a maximális teljesítmény, amit az adott napelem nyújtani tud, a kWh viszont azt a konkrét és tényleges mennyiséget jelöli, amit az adott órában termelt a napelem. Míg tehát az egyik egy lehetséges, becsült legnagyobb érték, a másik a valódi érték.

Miért fontos a kWp?

A kWp azért fontos, mert segít nekünk abban, hogy nagyságrendileg megbecsüljük, mennyi energiát tud termelni az általunk választott napelem. Átszámolva kWh-ba kapunk szintén egy becsült értéket, amit már könnyen össze lehet vetni az eddigi áramfogyasztásunkkal. Ebben segíteni fognak a napelemes rendszert telepítő szakemberek is. 

A napelem tényleges teljesítménye 

A napelem teljesítményét alapvetően meghatározza, hogy milyen dőlésszögben és milyen tájolással szerelik fel. 30 és 50 fok közötti dőlésszög a legideálisabb, valamint a déli, délnyugati és délkeleti tájolás. Ha ez a két kedvező feltétel teljesül, akkor azt mondhatjuk, hogy egy 1 kWp teljesítményű napelem 1000-1200 kWh energiát lesz képes termelni. Nyugaton vagy délen még magasabb értékek is elképzelhetőek, ám keleten vagy északon alacsonyabbak is. Az sem mindegy tehát, hogy az ország mely részén élünk.

Az abszolút legjobb tájolás és dőlésszög a déli és 40 fokos. Ha e kettőt meg tudjuk valósítani, akkor majd 100%-ban ki tudjuk használni a napelemben rejlő lehetőségeket.

Milyen tényezők befolyásolják a napelem tényleges teljesítményét? 

A fentebb említett dőlésszögön, tájoláson és az országon belüli elhelyezkedésen kívül még egy sor faktor van, ami ronthatja vagy éppen növelheti a napelem tényleges teljesítményét. Vegyük sorra őket!

1. Napsütéses órák száma és a napelemek tisztasága

Már a kWp fogalmának tisztázásakor is láttuk, hogy mik az ideális időjárási viszonyok a napelem szempontjából, Természetesen a zavartalan napsütés és a megfelelő hőmérséklet. Ez sajnos nem teljesül mindig. Nemcsak a felhők árnyékolhatnak, hanem a fáktól, környező épületektől kezdve sok más is, amit érdemes feltérképezni, mielőtt a napelemek a tetőre kerülnének.

A tetőn való elhelyezésből következik a másik zavaró tényező, mégpedig a különböző szennyeződések. Elég, ha arra gondolunk, hogy az ereszből mik kerülhetnek elő egy-egy nagyobb tisztítás során… Nos, mindezek a tetőn keresztül kerülnek oda. A levelektől kezdve a frizbin és labdán át sok minden köthet ki egy családi ház tetején. A napelemek karbantartása a profi tisztítást is magában foglalja, aminek során az előbbiek szakszerűen eltávolíthatók a napelemekről.

2. Időjárási viszonyok

Felhős, borús, csapadékos időben értelemszerűen nem termel annyit a napelem, mint szikrázó napsütésben. Ilyen időszakokban lehet nagy segítségünkre a napelem akkumulátor, amit hibrid üzemű és szigetüzemű napelemes rendszerekben találunk meg, de utólag a hálózatra visszatáplálós rendszer is átalakítható hibriddé. Ha rendelkezünk akkumulátorral, akkor a naposabb időben eltárolt plusz energiát felhasználhatjuk a kevésbé ideális időjárási viszonyok között. Így kevésbé vagyunk kiszolgáltatva a változékonyságnak. Ha ugyanis valami biztos, akkor az, hogy egyre változékonyabb és szélsőségesebb időjárási jelenségekkel kell szembenéznünk már itt Magyarországon is. Érdekesség, hogy nem a 40-50 fokos hőségben teljesít legjobban a napelem, hanem a számunkra is legkellemesebb 25 fok körüli vagy kicsit hidegebb hőmérsékleteken. Sajnos ebből is egyre kevesebb adatik meg.

3. A napelem és a tartószerkezet minősége

Napelemből is lehet kapni olcsó és kevésbé jó minőségű, valamint kissé drágább, de megbízható darabokat. A következő márkákat érdemes keresni: Huawei, Longi Solar, AEG, Sharp, SolarEdge.

A napelemtől valahogy el is kell jutnia az energiának a fogyasztókhoz, amiről a megfelelő kábelek gondoskodnak. Itt sem szabad az olcsót választani, hiszen egy kábelnek ugyanúgy bírnia kell a kinti körülményeket, mint magának a napelemnek vagy a tartószerkezetnek.

4. Az inverter

Legyen az bármilyen napelemes rendszer, inverter nélkül nem biztos, hogy minden fogyasztó hasznosítani tudja majd a megtermelt energiát. Az inverter feladata ugyanis az, hogy a nepelemből érkező egyenáramot váltóárammá alakítsa át. A napelemeknél felsorolt márkáktól invertereket is nyugodtan beszerezhetünk, nem fogunk csalódni.

5. A napelem megfelelő használata, karbantartás

Mint minden, a napelemes rendszer és maguk a napelemek is megsínylik, ha nem megfelelően használják őket, valamint ha nincsenek karbantartva. Hosszú évtizedekig kell jól működniük, ennek pedig alapfeltétele az, hogy rendszeresen ellenőriztessük szakemberekkel. A napelemes rendszer az, ahol végképp el kell felejteni a saját magunk által végzett javításokat, de még akár a tisztítást is. A napelem felületét nem szabad bármilyen mosószerrel takarítani, de ráállni sem célszerű. A megközelítése is szakértelmet kíván. Ahhoz, hogy 6-10 éven belül valóban megtérüljön egy ilyen berendezés ára, a fentieket mind észben kell tartani.

Napelemes rendszert telepítenél?

Ebben az esetben bátran töltsd ki az ajánlatkérő űrlapunkat. Ingyenes és elköteleződésmentes!

Vissza

Kapcsolódó bejegyzések