Napelem akkumulátor: mikor éri meg, és hogyan válassz?

Napelem akkumulátor: mikor éri meg, és hogyan válassz?
2023.12.27.

Ha van napelemünk, akkor mi szükség lehet akkumulátorra, gondolhatnánk elsőre. A “sima” hálózatba visszatáplálós napelem rendszeren kívül elérhető két másik fajta is, amiben nagy szerep jut a napelem akkumulátornak. Segítségével még inkább függetlenedhetünk a közmű hálózattól. Mutatjuk, hogyan!

A napelem rendszerek működése

Az alábbiakban röviden összeszedtük, hogyan működnek a különböző napelemes rendszerek. Szerencsére van átjárás közöttük, tehát akkor sem kell lemondani a napelem akkumulátorral való bővítésről, ha történetesen nekünk még hagyományos rendszerünk van, ami a közmű hálózatot használja az energia tárolására.

Hagyományos napelem rendszer

Az úgynevezett hagyományos napelem rendszernél nincs akkumulátor, helyette a közmű hálózat tölti be az energiatároló szerepét. Hosszabb, intenzíven napos időszakok alatt a napelemek több energiát termelnek, mint az esős, erősen felhős napokon. A fel nem használt többletáram bekerül a hálózatba, így később onnan visszavételezhető lesz. Ha épp több energiára lenne szükségünk, mint amit az adott pillanatban a napelem nyújtani tud, akkor a hálózatból vehetünk áramot. Egy külön mérőóra rögzíti, hogy mennyi áramot töltöttünk a hálózatba, valamint mennyit vételeztünk onnan.

Szigetüzemű napelem rendszer

A szigetüzemű napelem rendszernél a közmű hálózat egyáltalán nem jut szerephez, mert az ő feladatát váltják ki az akkumulátorok. Azokba tölthetjük fel a fel nem használt energiát, majd szükség szerint onnan nyerhetjük ki. Ez a rendszer a hálózattól való teljes függetlenséget tudja garantálni, ám ennek ára van. Nemcsak konkrét forintban értendő, hanem tervezésben, helyigényben, az elemek minőségét illetően. Ha az a célunk, hogy az egész házat ellássuk árammal, akkor megfelelő méretű, mennyiségű, teljesítményű napelemre, napelem akkumulátorokra, és inverterre lesz szükség.

Hibrid napelem rendszer

A hibrid napelem rendszer az előző kettő keveréke, mert amellett, hogy a hálózatra is rá van kötve, kiegészítésként akkumulátorok is tartoznak hozzá. Ez azért jó, mert többletáram esetén a saját akkumulátorainkat tudjuk feltölteni, és ha még mindig van felesleges, akkor jön hálózatba táplálás. Ugyanígy működik visszafelé is, hiszen először az akkumulátorokból vételezünk áramot, amikor a napelemek épp nem adnak elég energiát, majd ha ez kevésnek bizonyul, akkor lép elő a hálózat. A napelem akkumulátornak tehát ennél a rendszernél is fontos szerep jut.

Mire való a napelem akkumulátor?

Mint fentebb láthattuk, a napelem akkumulátor fő feladata, hogy eltárolja számunkra azt az energiát, amit épp nem használunk el. Ez nemcsak a borúsabb napokon vagy a téli időszakban jöhet jól, hanem akkor is, ha például egy kis hétvégi házat szeretnénk teljesen napenergiával működtetni. 

Előnye tehát, hogy használatával teljesen kiváltható a közműhálózat, még energitárolóként sem kell igénybe vennünk. A hálózat és köztünk mozgó áram mennyiségét mérni kell, ráadásul annak elszámolása is változik 2024-től, hogy milyen áron kapjuk az áramot a szolgáltatótól. Ezek figyelésétől, a havonkénti bruttó elszámolástól is megkímélhetjük magunkat egy szigetüzemű napelem rendszerrel.

Arra ügyelni kell, hogy az akkumulátorból nem minden esetben használható fel egyből az áram, hiszen vannak olyan eszközeink, amelyek váltakozó feszültséget igényelnek. Ebben az esetben egy inverter segít abban, hogy az egyenáramból váltóáram legyen.

A napelem akkumulátorok típusai 

Attól függően, hogy milyen anyagokkal operál egy akkumulátor az alábbi típusokat különíthetjük el:

Ólomsavas akkumulátorok

Ezek ma már kevésbé számítanak modernnek, de ennek ellenére igen széles körben használjuk őket, hiszen egyszerűek. Töltési kapacitásuk nem a legjobb, már vannak sokkal nagyobb tárhellyel bírók is. 

Lítiumionos akkumulátorok

Az okostelefonok és laptopok térnyerésével ezek az akkumulátorok rengeteg háztartásba jutottak el. Nem nehezek, töltési kapacitásuk sokkal jobb, mint az ólomsavas társaiké, sőt az élettartamuk is megfelelő hosszúságú. Napelemes rendszerekbe kifejezetten ajánlott ilyet választani.

Nátrium-nikkel-klorid akkumulátorok

Ezek a fajta akkumulátorok nem tartoznak a legolcsóbbak közé, viszont nagyon biztonságos a használatuk. Az élettartamuk elmarad a lítiumionos akkumulátorokétól, ám ezek a nem mindennapi hőmérsékleteken is biztonsággal működnek.

A megfelelő napelem akkumulátor kiválasztásánál fontos szempont még az, hogy mekkora a teljesítménye, mennyi energiát tud eltárolni. Ha ki is számolunk szakemberek segítségével egy számunkra elfogadható méretűt, akkor is érdemes valamivel nagyobbat venni annál. Ennek főként a szigetüzemű rendszereknél van nagy jelentősége, de a hibridnél sem mellékes.

Az akkumulátoroknál mindenképpen felmerül problémaként, hogy mi történik az elhasznált és már nem jól működő darabokkal. Mivel veszélyes hulladéktól van szó, aminek anyagai a vizet és a talajt is erősen képesek szennyezni, ezért mindenképp megbízható helyre adjuk le a tönkrement akkumulátorokat.

Hogyan válasszunk napelem akkumulátort? 

Ha akkumulátor, akkor a Varta, a Tab, a Banner, ABS, Dynac megbízható nevek. Ezeken kívül is rengeteg márkával találkozhatunk a piacon. Egyszerűbb a dolgunk, ha attól a cégtől kérünk segítséget az akkumulátorok beszerzése terén is, akik a napelemes rendszer beüzemelését végzik. 

Az akkumulátorok ára nagyon változó, természetesen mérettől, márkától, teljesítménytől is függ. A 200-300 000 Ft-tól a 900 000 körüli tartományig bármi lehet.

Egy akkumulátor beszerzése mindenképp megtérül, hiszen a saját nyugalmunk és függetlenségünk érhető el vele, még akkor is, ha időnként cserélni kell. Ez a csere persze nem évenkéntit jelent, hiszen típustól függően akár 15-20 évig is működőképes lehet egy napelem akkumulátor.

A napelem akkumulátor karbantartása 

A napelem akkumulátor karbantartására nem kell napi szinten odafigyelni, hiszen remekül működik “magában” is, persze akkor, ha a gyártó tanácsait követjük. A töltöttségi szintre például érdemes odafigyelni, hiszen nem tesz jót az akkumulátornak, ha teljesen lemerül.

Általában az inverter jelzi, ha valami baj van a napelemes rendszerrel. Komolyabb hibaüzenet esetén természetesen azonnal forduljunk szakemberhez!

Kinek éri meg az akkumulátoros napelem rendszer?

Cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt megéri egy olyan napelemes rendszer kiépíttetése, amihez akkumulátor is tartozik, vagy legalább olyan hibrid rendszer, ami később könnyen bővíthető akkumulátorral. Pontos számokat és becslést nagyon nehéz adni, mert rengeteg a változó az egyenletben.

Ahogy azt is nehéz előre megmondani, hogy mennyi áramot lehet termelni egy nap, egy évben, úgy azt is, hogy mennyi idő alatt térül meg egy akkumulátor beszerzése.

Az alábbiakban hozunk néhány számszerű adatot, hogy legalább nagyságrendileg láthassuk, mire is kell számítanunk.

Induljunk ki abból, hogy egy lakossági használatra szánt napelemes rendszerbe kötött 5 kWh-s akkumulátor és a beüzemelés díja együttesen 1 millió forint körül alakul. Ha az átlagfogyasztás felett használunk, akkor az elektromos áram ára 70 Ft/ kWh. Ezzel az árral számolva 10-15 év körül térül meg a befektetés.

Céges szinten, mivel sokkal nagyobb a fogyasztás, eleve nagyobb teljesítményű a napelem és a hozzá kapcsolódó akkumulátorok is, a megtérülési idő sokkal rövidebb 5-6 év körüli.

Érdemes hosszú távra gondolkodni, hiszen a jövő mindenképp a megújuló energiáé. 

Segíthetünk?

Cégüknek nagy tapasztalata van az energiatárolós napelem rendszerek területén, ezért, ha a napelem akkumulátoros rendszert szeretnél, nagyon szívesen segítünk neked. Kérj ingyenes ajánlatot még ma!

 

Vissza

Kapcsolódó bejegyzések