Monokristályos vagy polikristályos napelem: segítünk eligazodni

Monokristályos vagy polikristályos napelem: segítünk eligazodni
2025.01.13.

Ha eddig azt hittük, hogy napelem és napelem között nincs különbség, akkor most ideje félretenni ezt a meggyőződést. Attól függően, hogyan készül, alapvetően háromfajta napelemet különböztetünk meg. Ezek közül az egyik a polikristályos napelem. Az alábbiakban kiderül, miben más ez, mint a monokristályos, valamint az is, hogy hívják a harmadik típust.

Mi az a kristályos napelem technológia?

A napelemek alapvető anyaga a szilícium. Ez kristályos formában kerül bele a cellákba egy üveglap és egy műanyag lap közé, laminálva. A kristályos napelemek szilíciumcellái sorba vannak kötve. 

Mi a fő technológiai különbség a monokristályos és polikristályos rendszer között?

A fő különbség a kétfajta kristályos napelem között az, hogy a cellák máshogy készülnek. A monokristályos napelemnél, ahogy a neve is mutatja egyetlen kristálytömbben szilárdul meg a szilícium, azt szeletelik fel, míg a polikristályosnál több tömbben, és azt vágják fel.

A monokristályos napelem celláit tehát egyetlen tömb felszeletelésével nyerik. Maga a tömb egyébként homogén szerkezetű. A szeletek egyébként többször kapnak felületkezelést. A színe a kékesfeketétől a sötétszürkén át a feketéig terjedhet. Könnyen felismerhető a cellák alakjáról is, ugyanis nyolcszöget formáznak.

A polikristályos napelem celláit olyan szilíciumtömbökből vágják le, amiket előzőleg több négyzetes formába öntenek. Így nem jön létre olyan egységes kristályszerkezet, mint a monokristály esetében. Négyzetformájúak a cellák, a színük pedig kékeslila. A cellákat végül ónszalag segítségével forrasztják össze. A gyártási idő rövidebb, így az előállítási költség alacsonyabb, mint a monokristályos esetében.

A polikristályos napelem tulajdonságai

Nézzük meg, mit tud jobban a polikristályos napelem, mi az, amiben gyengébb, mint a monokristályos, valamint hogyan alakul az ára és az élettartama.

A polikristályos napelem hatásfoka

Általánosságban elmondható, hogy a polikristályos napelemek kicsivel kisebb hatásfokkal rendelkeznek, mint monokristályos társaik. 14-16 % körül mozog ugyanis ez a szám.

A polikristályos napelem teljesítménye

A teljesítménye magyarországi viszonylatban érdekes módon télen jobb is lehet, mint a monokristályosé, mert képes a szórt fényt is hasznosítani. Így akkor is termel áramot a napelem, amikor nem szikrázó, zavartalan napsütés a jellemző. Magyarországon nem kiugróan magas a napsütéses órák száma, ezért ez egy igen fontos tényező. -40 és +85 fok között mindent kibírnak ezek a fajta napelemek. Általánosságban azért elmondható, hogy a teljesítménye kisebb, mint a monokristályosé.

A polikristályos napelem élettartama

A polikristályos napelem élettartama minimum 25 év, de lehet 30-35 is.

A polikristályos napelem teljesítménye télen

Éppen amiatt, hogy nemcsak a direkt fényt tudja hasznosítani, télen jobban teljesít a polikristályos napelem, mint a monokristályos. Télen egyébként is kell figyelni arra, hogy a havat eltávolítsuk a napelemről, ám legtöbbször lecsúszik magától.

A polikristályos napelem ára

Már fentebb is láthattuk, hogy a polikristályos napelem előállítása sokkal rövidebb időt vesz igénybe, ezáltal olcsóbb a gyártása. Ebből következik, hogy az ára is kedvezőbb. Nem véletlenül terjedt el tehát először ez a típus Magyarországon. Sokkal kevésbé érzékeny a tájolásra és a dőlésszögre, mint a monokristályos, így a tetőre szereléskor is több lehetőség áll előttünk. Érdekes azonban, hogy a monokristályos napelem éppen a teljesítmény miatt behozta a kezdeti lemaradást. 

A monokristályos napelem előnyei és hátrányai

A polikristályos napelemek után nézzük, hogy miben mások a monokristályos napelem számai, tulajdonságai.

A monokristályos napelem hatásfoka

Hatásfokban abszolút a polikristályos napelem előtt áll, ugyanis 15-18%-ot is képes elérni. Ez a tulajdonsága tette ezt a típust egyre vonzóbbá az elmúlt években.

A monokristályos napelem teljesítménye

Teljesítménye összességében jobb, mint a polikristályosé, azzal együtt is, hogy a szórt fényt nem képes úgy hasznosítani, mint a társa. A zavartalan napsütés viszont egyértelműen az ő terepe. A telepítésénél arra nagyon kell figyelni, hogy optimális tájolással és dőlésszögben kerüljön fel a tetőre, mert mindkét paraméterre sokkal érzékenyebb, mint a polikristályos napelem.

A monokristályos napelem élettartama

Élettartama egyáltalán nem marad el a monokristályosétól, ugyanúgy 20-30 évvel lehet számolni. Ahhoz, hogy a napelemek éllettartama valóban ennyi legyen néhány dolgot érdemes azért szem előtt tartani. A napelemeket is kell néha tisztítani, valamint a rendszert is folyamatosan ellenőrizni kell. Mind a tisztítást, mind az ellenőrzést legjobb szakemberekre bízni, ugyanis nem lehet nekiesni bármilyen tisztítószerrel. A karbantartás tehát épp olyan fontos, mint a szakszerű telepítés és használat.

A monokristályos napelem ára

Előállítása picit drágább, mint a polikristályosé, így természetesen a beszerzési ára is. Mindezek ellenére is egyre népszerűbb, mert teljesítményben viszi a pálmát.

Vékonyfilm rétegű napelem

A kristályos napelemeken kívül van még egy harmadik típus is, ez a vékonyfilm rétegű napelem. Teljesen máshogy készül, mint a fentebb tárgyalt két típus. Itt a szilíciumot nem formába öntik és szeletelik, hanem egy úgynevezett gőzöléses eljárással kerül fel a hordozórétegre. Ez a fajta napelem sokkal rövidebb idő alatt elkészül, mint a másik a kettő. Ami igazán érdekes, hogy a dőlésszögre még a polikristályos napelemnél is sokkal kevésbé érzékeny. 30 és 60 fok között bárhol jól teljesít. Mivel hamar elkészül, olcsó is, ám sajnos a hatásfoka jócskán elmarad a kristályos napelemekétől, még a 10 %-ot sem éri el. Létezik belőle tagolt és tagolatlan is. A színűk általában egyöntetű fekete.

Érdemes szakemberre bízni a választást

Bár a fentiekben igyekeztünk egy kis tájékoztatást nyújtani arról, milyen előnyök és hátrányok szólnak egy-egy napelemtípus mellett, a végső döntést mindig inkább a szakemberekre kell bízni. Nem mindegy, hogy Magyarország mely pontján áll a házunk, hiszen attól függően is változik a napsütéses órák száma. 

A háztető dőlésszögén nem tudunk változtatni, ám a tartószerkezettel be tudjuk állítani a legoptimálisabb 45 fokot. Mint láthattuk éppen a vékonyfilm rétegű napelem az, ahol ebben szabadabbak lehetünk.

A helyszíni adottságok is alapvetően meghatározzák azt, hogy milyen típusú napelem a legideálisabb számunkra. Kérdés, hogy mekkora olyan felület áll rendelkezésünkre a tetőn, ahová helyezhetők a napelemek. Ha ez a terület nem túl sok, akkor kevés napelem fér fel, tehát olyat kell választani, ami a lehető legnagyobb teljesítményt tudja nyújtani.

A napelem gyártási technológiája is egyre fejlődik, a legnagyobb napelem gyártók folyamatosan azon dolgoznak, hogyan lehet mind jobb teljesítményt elérni egy-egy modullal, valamint hogyan lehet kiküszöbölni a soros kötés hátrányait.

Ha napelemes rendszer telepítésén gondolkodunk, akkor az első és legfontosabb feladat a megfelelő kivitelező cég kiválasztása. Ez sokszor nem egyszerű, érdemes több helyről is árajánlatot kérni. Fontos, hogy mi, az EnergOptimo Kft-nél elköteleződésmentes ajánlatot adunk, érdemes élni vele!

Vissza

Kapcsolódó bejegyzések