Deye inverter: ezt érdemes tudni róla!

Deye inverter: ezt érdemes tudni róla!
2024.06.27.

Ha a napelemes rendszereknek van létfontosságú eleme, akkor az az inverter. Ennek az a szerepe ugyanis, hogy a napelem által termelt egyenáramot váltóárammá alakítsa. Nagyon nem mindegy tehát, hogy milyen márkájú invertert választunk. Az alábbiakban a Deye invertert ismerhetjük meg egy kicsit közelebbről.

Az inverter szerepe a napelemes rendszerben

Ahogy azt már a bevezetőben is olvashattuk, az inverter szükséges ahhoz, hogy a napelemek által termelt áram a fogyasztók számára hasznosítható legyen. Emellett azonban nagyon sok más funkciója is van, a napelemes rendszer irányításában, sőt az energiatárolásban is. A hibrid inverterek a hálózatba való visszatáplálásra is képesek, tehát többféle üzemmódban tudnak működni.

Röviden a Deye márkáról

A 2003-ban alakult kínai Deye vállalat jelmondata: Mindennap haladj előre! Ez a jelmondat jól megfogalmazza a cég egyik fő vonását, ami a folyamatos innováció. A megújuló energiaipar iránt elkötelezett vállalat mára a napenergia-inverterek piacán megkerülhetetlen csúcsszereplővé vált. A cég központja Beilunban található. Lakossági és kereskedelmi felhasználásra is terveznek, gyártanak. A 2021-ben általuk gyártott inverterek majdnem felét a full hibrid inverterek tették ki. Ennek jellemzőiről később még lesz szó.

Az általuk gyártott inverterek esetében az energiainverter-technológia az, amiben igazi újítók. Emellett elkötelezettek a különböző környezetvédelmi eszközök gyártásában és fejlesztésében is.

Az inverterek mellett légkondícionálókat, párátlanítókat, hőcserélő rendszereket is gyárt a Deye, valamint a napenergián túl a szélenergia hasznosítására is fejlesztenek invertereket, eszközöket. A tervezés és a gyártás mellett az értékesítésre, valamint a kutatás-fejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetnek. 

Mikor jön jól egy Deye inverter?

A Deye hibrid inverterek segítenek az önfogyasztás mértékének növelésében. Ha többletáram keletkezik, az az inverteren keresztül a napelem akkumulátorokat tölti fel, így később még felhasználható. A kritikus fogyasztók számára (hűtőgépek, számítógépek) a rendszer bármilyen hibája esetén bekapcsol az úgynevezett tartalék üzemmód, ami képes ezek számára biztosítani az energiaellátást.

A Deye inverterek a legkorszerűbb módon irányíthatók, akár telefonról is ellenőrizhető a működésük. A Wifire kötött hálózat bármikor elérhető a tulajdonos számára, így folyamatosan nyomon lehet követni az energiatermelést és -felhasználást.

A hálózat és az energiafelhasználás optimalizásálsa érdekében a Deye hibrid inverterekkel lehetőségünk van arra, hogy az akkumulátorokat csúcsidőn kívül feltöltsük, majd csúcsidőben kiüssük.

Könnyen a falra szerelhetők a Deye inverterek, súlyuk nagyjából 30 kilogramm körül mozog. Érintőképernyős kijelzőik egyszerűen használhatók.

Ráadásul minimum 10 év garanciával vásárolhatók meg a Deye inverterek. 

Röviden szeretnénk kitérni arra is, mikor és miért érdemes hibrid rendszert választani.

A hibrid napelemes rendszer akkor előnyös, ha a hálózati visszatáplálás mellett már gondolkodunk azon, hogy a hálózat nélkül, teljesen önfogyasztásra berendezkedve alakítsuk ki a napelemes rendszerünket. 

Ezek a rendszerek ugyanis napelem akkumulátorokkal is kiegészíthetők, ám a hálózat is ott lehet a háttérben mintegy biztonsági hálóként. Így azokban a téli hónapokban, amikor a napelemek nem termelnek elegendő áramot, a hálózatból vételezhetjük a szükséges mennyiséget.

Azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy a szaldó elszámolás kivezetésével, a bruttó elszámolás életbe lépésével már nem igazán éri meg a hálózatba való visszatáplálás. Ezért is szoktuk javasolni újonnan telepített rendszerek esetében, hogy a hibrid a jobb választás.

Deye inverter árak: ennyibe kerül most

Mint minden inverternél, úgy a Deye inverterek esetében is függ az ár az inverter típusától, nagyságától. Egy 5kW-os háromfázisú Deye inverter 800 000 Ft körül mozog, ami riasztó ár lehet elsőre. Sajnos a napelemes rendszerek telepítése nem olcsó mulatság, de szerencsére jelenleg is érhető el támogatás az újonnan telepített rendszerek esetében. A Napenergia Plusz Programnak érdemes utánanézni, ha fontolgatjuk a napelemes rendszer telepítését. Segítünk eligazodni a feltételek között!

Egy 12 kW-os, tehát az előbbinek több mint duplája, háromfázisú hibrid inverter már 1 millió forint felett érhető el. Azt tehát megállapíthatjuk, hogy nem a Deye inverterek a legolcsóbbak a piacon, ám az biztos, hogy minőségben a csúcskategóriát célozzák meg. Ha azt nézzük, hogy egy napelemes rendszert több tíz évre vesszük meg, akkor mindenképp jó befektetés egy minőségi inverter.

Összehasonlításként a Fronius inverterek is 5-6 00 000 Ft körültől indulnak, de találhatunk 1 millió Ft fölötti árakat is, tehát nem sokkal térnek el a Deye inverterektől. A napelemes rendszerekben maguk a napelemek, az inverter és az akkumulátorok azok, amik a költségek nagy részét kiteszik. 

Miért ajánljuk a Deye invertert?

Ahogy az előbbiekben láthattuk, a Deye inverterek fókusza a hibrid inverterek felé fordult, így aki hibrid napelemes rendszerben gondolkodik, annak ajánljuk a cég által gyártott termékeket. 

A Deye inverterek masszív és ellenálló kivitelben készülnek, így ha esetleg nem zárt térben, hanem szabadban szerelik fel, akkor is hosszú élettartamra számíthatunk. Intuitív interfésszel rendelkeznek, így a felhasználó számára könnyű kezelhetőséget biztosít a színes, érintőképernyő. Különféle típusú, párhuzamosan csatlakoztatott akkumulátorral is kompatibilisek, így még inkább biztosítják az energiatárolást, sőt dízelgenerátorból származó energiát is képes tárolni.

Teljesen igény szerint alakítható a csatlakoztatott akkumulátorok töltése és kisütése így a csúcsidőnek megfelelően optimalizálható az energiafelhasználás.

Érdekesség, hogy a Deye inverter a napenergia mellett a szélenergiából származó egyenáramot is képes átalakítani. A szélenergiát talán lakossági fogyasztók még kevéssé hasznosítják, inkább az ipar területén találkozunk vele, de sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő ebből a szempontból. 

Annyi bizonyos, hogy a Föld és saját magunk épsége érdekében a megújuló energiaforrásokra kell átállni minél hamarabb lakossági és ipari szinten egyaránt.

A Deye inverter beüzemelése - segítünk!

Az inverter beüzemelése az egész napelemes rendszerhez hasonlóan szigorúan szakember segítségét igényli. Nagyon fontos, hogy ezek az eszközök megfelelően legyenek csatlakoztatva mind a napelemekhez, mind a fogyasztókhoz, hiszen az egész rendszer vezénylése az inverterektől függ.

Ha napelemes rendszer telepítésén gondolkodik, akkor bátran vegye fel velünk a kapcsolatot. Már a helyszíni felmérés során tudunk segíteni abban, hogy megtaláljuk a megfelelő típusú és nagyságú rendszert. A napelemes rendszer nagyságát ugyanis az eddigi fogyasztás alapján ki lehet kalkulálni, beleszámolva az esetleg a jövőben tervezett bővítéseket is.

Ha arra gondolunk, hogy a jövő legtisztább energiája az áram lesz, akkor könnyen belátható, hogy megéri a befektetett pénz. Annál is inkább., mert egy hibrid vagy szigetüzemű rendszerrel teljesen függetlenné válhatunk az áramhálózattól, ami nagyfokú szabadságot és biztonságot jelent. 

Az energiaárak ingadozását egy napelemes rendszer segítségével könnyen figyelmen kívül lehet hagyni. Lakóhelyünk levegője is egyre tisztább lesz, ha minél többen állunk át az elektromos hűtésre és fűtésre.


Ha bármilyen kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeink bármelyikén!

Vissza

Kapcsolódó bejegyzések